A Taxisblokád

1990. október 25-én a kabinet bejelenti, hogy másnaptól ismét emelik az üzemanyag árakat. Ám ezúttal a duplájára! Az áremelést az Öbölháború miatti olajár-növekedés és a szovjet olajszállítás akadozása okozta. A kormány ezzel az intézkedéssel próbálta elrettenteni az embereket a nagymértékű felvásárlástól, mivel az országnak csak 3-4 napra volt elég olajtartaléka. A magántaxisok még aznap este a Parlament elé hajtottak és tüntetésbe kezdtek, mivel így a megélhetésük került veszélybe. Az akkori közlekedési miniszter azonban elutasította a követelésüket, mondván:  az ország kényszerhelyzetben van. A taxisok az utcára vonultak, és az ország több pontján megbénították a forgalmat. Csak a kivonuló szovjet csapatoknak, a mentőknek és a tűzoltóknak biztosítottak szabad utat. Statisztikák szerint akkoriban mintegy 20.000 „hivatalos” taxis dolgozott a fővárosban és 5000-en űzték ugyanezt az ipart feketén.


taxis.jpg.jpgHárom nappal később Ausztria üzemanyag szállítmányokat ajánlott fel hazánknak, segítségként az üzemanyag-áremelés és az útlezárások miatt kialakult helyzet enyhítésére. A kormány ezután pár órával bejelentette, hogy lehetőséget lát a literenkénti 10-12 forintos kedvezményre és bizonyos kompenzációra. De csak akkor, ha az országos útlezárásokat a taxisok megszüntetik.  De alig egy órával ezután a bejelentés után a Belügyminisztérium kiadott egy közleményt, melyet az akkori országos rendőrfőkapitány is aláírt. Lényegében felszólították a taxisokat a blokád azonnali beszüntetésére, ellenkező esetben már a hadsereg bevetésén is gondolkodott a kormány. Göncz Árpád, azonban erre nem adta meg az engedélyt.
A blokád 28-án, vasárnap késő este ért véget. A tárgyalásokon elfogadták a 12 forintos literenkénti kompenzációt.
 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.
Impresszum